Ingyenes vízum, ingyenes jegy: mit jelent Nepál szabálya

Nepálban van olyan szabály, amely a külföldi munkáltatót kötelezi a munkavállaló beutazóvízumának és repülőjegyének kifizetésére. Free Visa, Free Ticket a neve, 2015 óta hatályos, és egy európai toborzási vezető első ösztöne az, hogy azt feltételezze, ez irányítja a nepáli és uniós folyosót. Nem így van. A szabály pontosan hét célországra terjed ki, mindegyik az Öböl-térségben vagy Malajziában, az Európai Unió pedig teljesen kívül esik a hatályán. Két okból kell az uniós munkáltatónak mégis értenie. Először azért, mert ez a nepáli jogszabályi anyag legvilágosabb kijelentése arról, hogyan gondolkodik az ország a munkavállaló mozgatásának költségviseléséről, és ez a logika minden folyosóra átszivárog, az uniósba is. Másodszor azért, mert egy uniós kihelyezésnél a leggyakoribb tervezési hiba az a feltételezés, hogy ettől a szabálytól a jegy valaki másnak a gondja lesz, vagy hogy a maradék költségeket, amelyeket a szabály nem nevez meg, egyszerűen elnyeli a munkavállaló. Mindkét feltevés rossz pillanatban kerül pénzbe.

Mit mond valójában a szabály, és melyik hét célországot köti

A munkaügyi és foglalkoztatási minisztérium, amelyből később a Ministry of Labour, Employment and Social Security (MoLESS) lett, 2015. június 9-én hirdette meg és 2015. július 6-án vezette be a Free Visa, Free Ticket szabályt. A mechanizmus egyszerű. A hatály alá tartozó célországba induló munkavállalónál a külföldi munkáltatónak kell viselnie a beutazóvízum és az oda-vissza repülőjegy költségét, a nepáli közvetítő ügynökség pedig legfeljebb 10 000 NPR szolgáltatási díjat számíthat fel a munkavállalónak, azt is csak akkor, ha a munkáltató megtagadja a fizetést. Ez a 10 000 NPR értékű plafon a 2015 előtti határokat váltotta fel, amelyek az Öböl-térségben 70 000 NPR, Malajziában 80 000 NPR értéken álltak, így a fő változás nagyjából hétszeres csökkenés volt abban, amit egy ügynökség jogszerűen kérhetett a munkavállalótól.

A hét célország Bahrein, Kuvait, Omán, Katar, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Malajzia. Ez a hét fogadja a nepáli munkaerő-migránsok nagyjából 95 és 97 % közötti részét, ha Indiát nem számítjuk, és ezért olvasható a szabály papíron úgy, mintha szinte mindenkire kiterjedne. Arra a folyosóra viszont nem terjed ki, amely egy európai vevőnek számít. A 2015-ös irányelv egyetlen európai célországot sem nevez meg, a Centre for the Study of Labour and Mobility (CESLAM) pedig kimondja, hogy Horvátországot, Romániát és az Unió többi részét soha nem írták bele.

Ez az az egyetlen pont, amelyet egy uniós munkáltatónak a legfontosabb rögzítenie. A vízum és a jegy megfizetésének törvényi kötelezettsége nem kapcsolódik magától egy nepáli és uniós kihelyezéshez. Az az állítás, amellyel találkozhat, hogy a Free Visa, Free Ticket 2024-ben újraindult, és most már Horvátországot is a hatálya alá vonja, nem egyezik sem az irányelvvel, sem a MoLESS iratanyagával. A szabály végig hét országra, az Öböl-térségre és Malajziára szóló eszköz maradt, és most nem szélesítik, hanem lebontják.

Hogyan kódolja a szabály a munkáltatói díjviselés elvét

Ha lehántja róla a célországok listáját, a Free Visa, Free Ticket egy elvet fejez ki: a munkavállaló mozgatásának költsége a főkönyv munkáltatói, nem pedig munkavállalói oldalára tartozik. Ennek az elvnek a nemzetközi toborzásban neve is van, a munkáltatói díjviselés, vagyis a „munkáltató fizet” elve, és jóval megelőzi a nepáli szabályt. A legtisztább megfogalmazása a Dhaka Principles for Migration with Dignity 1. elve, amelyet az Institute for Human Rights and Business (IHRB) 2012. december 18-án indított útjára, és amely nyíltan kimondja, hogy a migráns munkavállalókra semmilyen díj nem hárítható.

Nepál ugyanezt a logikát már korábban kemény jogba írta. A külföldi foglalkoztatásról szóló 2064-es (2007) törvény tiltja a munkavállaló által fizetett toborzási díjakat, a toborzási költségekről szóló ILO Global Study pedig a legszigorúbb sávba sorolja Nepált: díj nem megengedett. A Free Visa, Free Ticket ennek a tilalomnak a működési kifejeződése a hét lefedett célországra, külön megnevezve a vízumot és a jegyet, és 10 000 NPR értéken maximálva a maradék szolgáltatási díjat. A történeti gyökér még hátrébb nyúlik, a 2007-es nepáli és katari egyetértési megállapodásig, amely kikötötte, hogy a migráció minden költségét a munkáltató viseli.

Egy uniós munkáltatónak a gyakorlati olvasat ez. Egy nepáli és uniós kihelyezésnél a munkáltatói fizetési kötelezettség nem a Free Visa, Free Ticketből ered, mert az Unió nem tartozik a hatálya alá. Azokból a nemzetközi szabványokból ered, amelyek a tisztességes toborzást szabályozzák: az ILO 2016 szeptemberében elfogadott általános elveiből és a tisztességes toborzás működési iránymutatásaiból, a toborzási díjak és kapcsolódó költségek 2018 novemberében elfogadott meghatározásából, valamint az IOM International Recruitment Integrity System (IRIS) rendszeréből. A Werklist minden általa vitt folyosóra ezt a modellt alkalmazza, az uniósra is, függetlenül attól, hogy a célország Nepál törvényi programján belül van-e. A toborzási díj a munkáltatói oldalra kerül, ahogyan azt az IRIS-hez illeszkedő szabványok megkövetelik, a munkavállaló pedig semmit nem fizet a dokumentálásért, a hitelesítésért, a vízumért, az utazásért, az orvosiért vagy a tájékoztatóért. Arról, mire van szüksége egy teljes auditdossziénak, az etikus toborzás Nepálban és a nulla költségű modell írás szól.

Miért CSR-előny ez, és nem költségmeglepetés

Az a vevő, amelyik csak a szabály összefoglalóját olvassa, rendszerint két rossz hely valamelyikén köt ki. Vagy azt hiszi, hogy a szabálytól törvényi erővel valaki másé lesz a vízum és a jegy, ami téves, mert az Unió nem tartozik a hatály alá, vagy azt hiszi, hogy a munkavállaló nyeli el mindazt, amit a szabály nem nevez meg, ami szintén téves egy tisztességes toborzási modellben. A helyes keret a kettő között áll, és inkább üzleti előny, mint költségsokk.

Az előny az, hogy a munkáltatói díjviselés elvén futó folyosó tiszta megfelelési dossziét termel. Az ILO által felsorolt költségkategóriák, vagyis az orvosi, a biztosítás és a migránsok jóléti alapja, a készségvizsgák, a képzés és a tájékoztatás, a felszerelés, az utazás és a szállás, valamint a szerződések, a személyazonosító okmányok, a vízumok és az engedélyek ügyviteli terhe pontosan azok a tételek, amelyekről egy célországi CSR- vagy auditcsapat kérdezni fog. Ha ezek a költségek a munkáltatói számlán vannak dokumentálva, nem pedig a munkavállaló adósságába temetve, a dosszié átmegy. Ha a munkavállalóra kerülnek, a folyosó elbukik. Egy 2 244 munkavállalóra kiterjedő felmérés szerint a nepáli migránsok átlagosan 100 000 NPR körüli összeget fizettek, nagyjából a törvényi plafon tízszeresét, Nepál saját National Statistics Office felmérése pedig a visszatérő migránsokról és a toborzási költségekről, amely 2023 novemberében készült el az ILO támogatásával, 100 000 NPR feletti átlagos költséget talált úgy, hogy a munkavállalók kevesebb mint 2 %-a nem fizetett semmit. Ezeket a számokat termeli a munkavállaló által fizetett folyosó, és ezeket jelöli meg egy auditor.

A szembeállítás mond valamit a vevőnek. Az a folyosó, amelyet a szabály névleges 10 000 NPR értékű plafonja közelében áraznak, vagy a nagyjából 75 USD teljes munkavállalói költségre szóló eredeti indulási cél közelében, olyan folyosó, ahol a valódi költségek elmentek valahová. Az Öböl-térségben a munkavállalóra mentek, aki a gyakorlatban 1 500 és 2 200 USD közötti összeget fizetett, miközben Nepál egy főre jutó GDP-je 2023 végén 1 324 USD volt. Az az uniós munkáltató, amelyik ennek az ellenkezőjét akarja, vagyis olyan folyosót, ahol a költségek láthatók és a saját könyvein vannak, szándékosan vásárolja meg a CSR-előnyt.

A hibalehetőség: alultervezett jegy és jóléti befizetés

Itt veszít pénzt egy első uniós vevő, és pontosan meghatározható módon. A kihelyezési költségvetés a vízum és a bruttó bér köré épül, vagyis a két legnagyobb és legszembetűnőbb szám köré, két kisebb tételt pedig kerekítési hibaként kezelnek. Nem azok. Kapuzáró tételek, és a lehető legrosszabb pillanatban bukkannak fel, a kiutazás hetében.

Az első a repülőjegy. Egy öbölbeli kihelyezésnél a szabály a munkáltatóra teszi, így az a vevő, amelyik egy öbölbeli költségmodellt másol át egy uniós ügyletre, ugyanezt feltételezi, és a jegyet kihagyja az uniós költségvetésből. Az uniós folyosón semmilyen jogszabály nem viszi, tehát ha a munkáltató kifejezetten nem vállalta, a sor egyszerűen hiányzik. Egy Katmandu és egy európai csomópont közötti egyirányú jegy, fix kiutazási dátumra időzítve és útvonalazva, nem elhanyagolható tétel, és ha a rés három nappal az indulás előtt derül ki, az olyan kapkodást kényszerít ki, amely az egész csoportot késlelteti.

A második a Foreign Employment Welfare Fund befizetése, amely a munkavállalási engedély megadása előtt esedékes. Ez nem olyan szám, amelyről a munkáltató alkudozhat vagy amelyet kihagyhat, mert az engedély e nélkül nem adható ki. A hozzájárulást 2024. július 31-én módosították az egységes 1 000 NPR összegről sávos értékre: három évig terjedő szerződéseknél 1 500 NPR, három évnél hosszabbaknál 2 500 NPR. Az uniós szerződések jellemzően három éven túl futnak, tehát a magasabb sávba esnek. Mellette áll a kötelező Foreign Employment Term Life Insurance díja, nagyjából 3 500 és 5 500 NPR között a munkavállaló életkorától függően, valamint a Social Security Fund hozzájárulása. Egyik sem nagy összeg önmagában. Együtt viszont ezek a különbség aközött, hogy az engedély időre kiadják, vagy hogy az ügy megáll a maharajgunji Department of Foreign Employment (DOFE) hivatalában, amíg egy befizetés után szaladgálnak.

A kézzelfogható következmény időzítési hiba, és többe kerül, mint maga a túllépés. Ha a jóléti alap befizetése és a biztosítási díj nincs betervezve és nincs kifizetve, a munkavállalási engedélyt nem adják ki, a munkavállaló nem tudja teljesíteni a kiutazási formaságokat a Tribhuvan International Airport (TIA) repülőterén, és a hetekkel korábban lefoglalt kiutazási dátum elvész. Egy csoport járatainak újrafoglalása és a mögötte álló DOFE-ügy átrendezése olyan napokba kerül, amelyek nem voltak a projekttervben. A költségsor két legolcsóbb tétele kapuzza a legdrágábbat, vagyis a bérkeresetet hozó munkakezdést. Arról, hogyan számlázzák és hol állnak ezek a sorok, a nepáli munkavállalók foglalkoztatásának költsége az Unióban és a jóléti alap és a biztosítás bontása ír részletesen.

Merre tart a szabály, és miért nem változtat az uniós ügyön

A hét országra szóló programot most bontják vissza. Rajendra Singh Bhandari miniszter 2026. február 3-án bejelentette a Free Visa, Free Ticket egy hónapon belüli megszüntetését, az ilyen programokat a fiatalok becsapásának nevezve, és azt mondta, hogy helyette a MoLESS biztosítja közvetlenül az orvosit, a tájékoztatót és az engedélyeket. 2026 áprilisára a kabinet kicserélődött, és Dipak Kumar Sah munkaügyi miniszter 2026. április 5-i videóüzenetében megerősítette a 10 000 NPR értékű szolgáltatásidíj-plafont, miközben a DOFE 2026. március 17-én küldött ki megkereséseket, a panaszvonalak pedig a Hello Sarkar 1111-es és a Foreign Employment Call Centre 1141-es számán nyitva állnak. A két miniszter egy kormányváltás két különböző tisztségviselője, nem pedig ellentmondás, és az irány az, hogy újratervezik, miként kezeli az öbölbeli folyosó a munkavállalói költségeket.

Egy uniós munkáltatónál ebből semmi nem mozdítja az ügyet. A visszabontott program soha nem fedte le az Uniót, az a kötelezettség pedig, amely egy nepáli és uniós kihelyezésre valóban vonatkozik, vagyis hogy a munkavállaló semmit nem fizet és a költségek a munkáltatói oldalon ülnek, az IRIS-hez illeszkedő modellből és az ILO szabványaiból ered, nem pedig egy nepáli, öbölbeli programból, amely az év végére talán már nem is létezik. Azok a számok, amelyek az Ön kihelyezését kötik, a jóléti alap sávja, a biztosítási díj, az SSF sora és egy repülőjegy, amelyről feltételezze, hogy az Ön költségvetéséből megy.

Ha nepáli és uniós folyosót mér fel, és a vízum, a jegy, a jóléti alap és a biztosítás sorait valós kiutazási dátumhoz mérve szeretné látni, mielőtt elkötelezi magát, küldjön rövid leírást a Werklist katmandui irodájának a céges kapcsolatfelvételen keresztül. A csapat hetente visz ügyeket a maharajgunji DOFE-hivatalon át, és megmondja, mely sorok jogszabályiak, melyek üzletiek, és melyik az, amelyikről a vevők megfeledkeznek.